2012. július 4., szerda

Lakás hűtése egyszerűen

Íme pár egyszerű és pénztárca kímélő megoldás arra, hogy óvjuk lakásunkat a felmelegedéstől.

  Függöny helyett lepedő
Fehér színük visszaveri a Nap hősugarait, de a fényt beengedi. A lepedőre lehet vizet spriccelni: a nagy felület száradása hőt von el a környezettől, azaz a szobától. A padlót fedjük le, hogy a lecsöpögő víz ne rongálja. Ezt megelőzve, ha lehet kifelé tegyük fel a lepedőt: egynegyedét hajtsuk át az ablakszárny tetején, majd az ablakszárnyak becsukásával rögzítsük.

  Nedves törülköző
Az ablakpárkányra vagy az ablak alatti radiátorra terített, jól kicsavart frottírtörülköző bolyhai megsokszorozzák a párologtatási felületet. Ugyanazt a hatást érhetünk el vele, mint a lepedővel, kivéve a hővisszaverő hatást. (Munkahelyen is alkalmazható).

  Teregetés
Ha bent a szobában teregetjük ki a ruhákat, azok száradás közben szintén hőt vonnak el a helyiségből.

  Légáramlás
Az ablakok nem csak a fény beengedésére szolgáló lyukak a falban, hanem okosan keringethetik a levegőt a lakásban vagy házban. Az egymással szemben lévő ablakok szimpla huzatot csinálnak, amitől sokan betegek lesznek. Kísérletezni kell több helyiség összenyitásával.
A legjobb megoldás ha nyitott tetőablakon a meleg levegő ki-, alsó ablakokon, pedig a hűvösebb levegő beáramolhat.

  Szobanövények vizes permetezése
Ha finom spricceléssel benedvesítjük a leveleket, növelve a párologtatás mértékét, szintén hő elvonás következik be.

  Elektromos berendezések kikapcsolása
Még ha áram alatt hagyjuk azokat az eszközöket, melyekre nincs szükségünk (a tévé, számítógép) azok kikapcsolva szintén hőt termelnek. Éjszakára ezért teljesen áramtalanítani kell azokat.

Több ráfordítással ...
  Növényfuttatás, fa az ablak elé, zöldtető kialakítása
Tévedés, hogy tönkreteszi a vakolatot. Egyenletesen árnyékolja a falat, akár 50 százalékkal is csökkenti a napi hőingadozást. Árnyékol, hűsít, párologtat. Megfelelősen kialakítva csupa jót tesz.

  Nyári konyha
Eleink nem véletlenül találták ki a nyári konyhát: az volt a céljuk, hogy a kánikulában ne melegítse még jobban a házat a tűzhely. Ha megengedhetjük magadnak, építésünk nyári konyhát, vagy alakíts ki az árnyékolt teraszon nyári főzőpultot, grillszigetet.
Ha ez nem megoldható, akkor a konyhában főzünk este nyolc után erős légáramoltatás és gyakori felmosás mellett, és alakítsunk úgy a napot, hogy előtte és utána is kipihenhessük a hőstresszt.

Forrás

1 megjegyzés:

  1. Sajnos ha egyszer átmelegedtek a falak,nincs megoldás csak a közérzetünket tudjuk javítani ezekkel a módszerekkel,de eredménnyel.

    VálaszTörlés